Kb. fél évvel ezelőtt elkapott a harci láz, hogy namost én akkor irodalmi pályázatokra fogok írogatni.

Elmondom, honnan jött az ötlet.

Ténferegtem egy elég nagy újságosnál és összevásároltam mindenfélét, ami érdekelt. Természettudományosos ojságot, filozofikusosat, irodalmisosat, fotósat, szóval próbáltam a nívósabbakat, annak reményében, hogy hoppácska, van még tartalmas offline kultúra kishazánkban.

Kezembe akadt egy Élet és Irodalom.

A politikai részeket mindig kihagytam, mert az nem érdekel, csak a versek, prózák, novellák, rajzok.

És amit láttam, attól nagyon ideges lettem.

Nem emlékszem már a "vers"re, de olyan, hogy ébredés után szebbet hányok egy átpartizott íccaka után egy nyócadik kerületi, lepattant diszkó, teleszart rötyijének a peremére.

Figyejjél ide, mondom, olyan ideg kapott el, hogy ihaj!

És jött a Holmi, a Liget, a Mozgó Világ, satöbbi és egyre idegesebb lettem!

Gyerek korom óta firkálok, versekkel kezdtem, most meg fogalmam sincs, csak írok, mint egy futóbolond, oké, én is el tudok menni a vogon költészet irányába, azaz a siralmas és vállalhatatlan kategória felé, DE FELISMEREM, HOGY CSAPNIVALÓ! Ezek meg??? Koma-sógor-rokon-haver alapon minden szart leközölnek. De mindent.

Elolvasol mondjuk 80 verset és van közte 1, amire azt mondod, hogy na, erre odafigyelt, aki kiizzadta magából, hohohó, még rímel is, van ritmusa, mondanivalója, némi képi és érzelmi világa.

Elkezdtem gyakorlatilag az összes hazai online és offline újságnak küldözgetni az írásaimat, utólag visszagondolva, oké, rendben van, tényleg volt köztük "zs" kategóriás, de nagyon szigorúan nézve, 1-2 azért még mindig normálisabb, mint mondjuk az ilyen versek (most hasamra ütök):

Fészbúkon írtam neked reggel,

a nyakkendőmet kerestem a laptop alatt, miközben erekcióm volt,

de kevés volt a cukor a kávéban, te meg menstruálsz,

és csöngött az ájfon szóval báj báj leléptem.

Ilyen írás, mondom, nincs, csak a nagyonmagas színvonalat szerettem volna kigúnyolni.

Nekem, eleve, attól a szótól, hogy KORTÁRS, a szőr feláll a hátamon és a szélrózsa minden irányába futok egyszerre.

Gyöpös, konok, konzervatív picsa vagyok. A huszadik századdal nálam lezárult valami. Valami, ami értéket képviselt, valami, amiben NAGY költők és írók voltak (sorolhatnánk napestig), ahol még mívelték a nyelvet, összetett mondatokat írtak és úgy írtak, hogy ottmaradtál a szöveg végén napokra,hetekre, gondolkodva, érezve, megdöbbentve, megérintve. Átnyúlt a lapokon az írás. Megfogott. Nem volt mentor meg szponzor meg sztár-eladási lista, de volt gyertyafény meg szén meg teherpályaudvar meg penész.

Nem tudok haladni a korral, mert amerre halad, nem tetszik. Ó, legyek nyitott és fogadjam el a modernizációt, hogy az angol beszivárog a nyelvbe, hogy e-book, hogy Frei Tamás van a toppon meg a vámpíros tini regények meg Fejős Éva, hogy az az igazán jó! Felháborító az, hogy ha szemfüles vagy, 4-5 írót/költőt eldugott pincekocsmákban, pinceszínházakban, egyetemek folyosóján lehet csak elcsípni, vagy még ott sem. Hogy a tévében lepkehálóval kell levadászni 1-1 beszélgetős műsort, ahol összejön pár értelmes ember és lehet inni a szavaikat! HOGY A KURVA, KIBASZOTT POLITIKA BELEMÁSZIK MINDENBE! HOGY OTT MATAT AZ ALSÓGATYÁDBAN!

Hogy ezt fogadjam el, mert a világ változik.

Egyik kedvenc mondásom jut eszembe, miszerint "Ha az emberiség a változást nem FEJLŐDÉSNEK hívná, gyakorlatilag semmit sem tudna felmutatni."

Fejlődés az van. Visszafelé. Tudatosan butítva az embereket.

Kereskedelmi csatornákon értelmes műsor: tudatosan nincs.

Ha van egy-egy közepes író: az éhen hal. Mert amiket ír, senkinek sem kell. Nincs rá igény. A kommerszre van igény. A hányásra, a fosra.

Buta versek, buta novellák, vérlázító hozzáállás, vérlázító az irodalmi sajtó, ahogy valóban minden fost leközölnek és nem csak verseket, hanem mondjuk szintén az Élet és Irodalomban ha megnézed a grafikusok "munkáit", tehetségtelen, önmagát imádó, jó helyen jó időben kopogtató, apuci-anyuci protekciós, ŰBER TEHETSÉGTELEN senki fattya!

És már megint oda lyukadunk ki, hogy a tehetségesek hol vannak és mit csinálnak.

És, hangsúlyoznám: tisztelet a kivételnek. Mert vannak jó íróink, csak tényleg ezerből egy. De hogy irodalmi folyóiratokat soha többé  nem veszek, az fix. Rengeteg amatőr oldal van a neten. Ott néha el lehet csípni jó írásokat, amiket névtelen kis emberek írnak a névtelen kis asztalfiókjuknak és bátortalanul kiteszik 50-60 ember elé olvasni.

Szégyen gyalázat.

Ez az egész kultúra, ami itt zajlik, ez a nívó, ez a mentalitás, ez szégyen gyalázat.

Nekem ez a véleményem. Lehet jönni kövezni.

(itt van az egyik versem, nem egy nagy szám, nem is nagy számnak készült, de legalább magyarul van.)

                                                   A négy elem

Tűz vagyok.

Kicsiny lángon égő, békés, egyenletes.

De ha gyűlölettel, vagy szerelemmel locsolsz,

Ha átkarolsz, vagy összemocskolsz,

Égig érő lángcsóva leszek,

Magam körül mindent elégetek,

Pusztítom önnön létem, s téged,

A világot, a mindenséget.

Ha szelíden, kedvesen szeretsz,

Búbos kemencédben égek vajpuhán,

Téli estéken mellém fekhetsz,

Átölelhetsz, becézgethetsz.

Víz vagyok.

Áttetsző és mégis ismeretlen.

Megfoghatatlan, szelídíthetetlen.

Életet adok és bennem élnek,

Szomjat oltó mindig változó formája vagyok

A milliárd éves földi létnek.

Tűző napon hűsítelek, gyermekek kicsiny kezén

Cseppenként hullok alá könnyedén.

Fazékban fővök boldogan,

Illatos záporként táncolok a réteken

Unos-untalan.

Lemosom a vért, a koszt, a gyászt,

Megszentelnek, megisznak, kiköpnek,

A végén a kanálisba löknek.

Föld vagyok.

Testemből csirázik nyögve az élet.

Talpad alatt porladok,

Túrnak, rágnak, gyúrnak a férgek,

Nedves testemmel barna otthont adok.

Hordtam hátamon oly sok vad csatát,

Az emberiség minden bánatát,

Nyögtem jajongva, szisszenve, nesztelen,

És most itt álok, kérlek, építs rám,

Adj magot, feküdj szemcséimre meztelen

Kis kezeddel formálj belőlem várat,

Utat, árkot, gátat,

Használj, de ne bánts!

Hiszen az élethez én is kellek.

Levegő vagyok.

Sóhajok, sikolyok, hangos horkolások

Néma őrzője.

Körbeveszem az összes elemet,

Madarak szárnyát simítom, arcokhoz érek,

Könnyet szárítok, enyhülést hozok,

Mindent hallok, és mindent megértek.

Magadba szívsz, és magamba szívlak,

Utánam kapkodsz riadva a felszín alatt,

Vagy ha rút játékot űz veled a lelked.

Láthatatlan erő vagyok, hát védd magad,

Mert az út végén kiszállok belőled,

S mikor majd hamvaidat a tűz égeti el,

Gyászolóid arcát eső mossa,

Mikor urnádat sercegve befalazzák,

Én akkor is ott leszek  majd veled.

Van egy elméletem (illetve, nagyon sok van, de most csak kiragadnék egyet), miszerint semmit csinálni a világon a legnehezebb.

Elmondom miért.

Van egy óriási titkod. Elmondod a legjobb barátnődnek. Megkéred, hogy NE mondja el senkinek, azaz SEMMIT sem kell csinálnia konkrétan, csak kussolni.

És elmondja.

Belefektet időt, energiát, érzelmeket, egy csomó mindent, ahelyett, hogy SEMMIT sem csinált volna, mindazt pediglen ingyen és bérmentve.

Más:

Eltörik a lábad és fekvőgipszet kapsz. Mit mond az orvos? Feküdj mondjuk 4 hétig és ne csinálj semmit. Ehelyett mit csinálsz? MINDENT!!!!! Aztán naná hogy lassabban gyógyul!!!

Másik példa.

Megkéred anyádat, hogy NE pakolja el a cuccaidat az íróasztalodról, azaz ne csináljon SEMMIT. És persze, nanáhogy elpakolja. Belefeccől időt, energiát, káromkodást, miegymást és elpakolja és Te persze hogy nem találod utána a cuccaidat és kezdődik a veszekedés. Az egész megelőzhető lett volna, ha NEM CSINÁL SEMMIT!

Következő.

Mennyi háború (az ÖSSZES), elkerülhető lett volna, ha senki sem csinál semmit!

-Megtámadjuk Oroszországot?

-Á, inkább ne. Ne csináljunk semmit.

És életben maradtak volna milliók, spóroltak volna milliárdokat, ha egész egyszerűen csak NEM CSINÁLNAK SEMMIT!

Vagy:

Várod remegve, hogy hívjon a frissensült pasid, de nem hív. Eltelik 1 óra, 2 óra, tövig rágtad a körmödről a porcelánt, levakarod a sminked és nem hív.

És írsz neki egy smst, elborult aggyal, hogy a jó kurva anyjával szórakozzon!!!

Mire 15 perc múlva válaszol, hogy lemerült az aksija és most ért haza, de ilyen hangvétel után már nem akar veled találkozni.

TE IDIÓTA! MENNYIVEL JOBB LETT VOLNA NEM ÍRNI, AZAZ NEM CSINÁLNI SEMMIT!

Szóval én azt mondom gyerekek: Semmit csinálni nem semmi. Néha az a legnagyobb és legnehezebb dolog! Úgyhogy, ne csináljatok semmit!!!!!

Gondoltam, írok blogot. Mert 1 már van, de ott nem lehet komoly dolgokról írni.

Voltam ma a Fotográfusok Házában.

Tisztázzunk valamit. Művészetekhez nem értő ember vagyok. Mint az átlag. Szeretem a festészetet, a fotókat, a szobrokat, a táncot, a zenét, meg egy csomó minden mást, de nem vagyok semelyikben sem szakmabeli. Nem ismerek nagy neveket, nem nyomulok ilyen körökben. Ami tetszik, hümmögve megcsodálom. Amit fosnak tartok, azt lefikázom. Na kábé ennyi.

A fotókat különösképp szeretem. Főleg a fekete-fehéreket. Mondom, nem értek hozzájuk, csak ha találok egy-egy darabban szépséget, annak örülök. Ha kitesznek egy üres, fekete "fotót", "A Semmi" felirattal alatta és 450ezerért árulják, attól azért felmegy a cukrom.

Szóval, ma nagyon szépen sütött a nap és elmentem megnézi ezt a helyet. Túl sok kép nem volt, meg el sem voltam ájulva tőlük, de böcsülettel végig jártam a termeket.

Az a véleményem-innentől lehet majd kövezni meg szidni anyámat-,hogy manapság "mindenki tud fotózni" láz van. Mert már be van építve a mobilba, meg tízezerért veszel kis kompakt gépet, meg fotósopp, meg minden és valahogy tombol ez a fotózási mizéria, főleg ugye, hogy tegyük fel a fészbúkra, fényképezzünk le mindent, satöbbi.

Én, itt legbelül, nagyon szeretem a fotózást és ha lenne pénzem, jómagam is fotóznék valami 50-60 éves kis géppel, fotósopp mentesen, fekete-fehér tekercsre. Előhívatnám és hát vagy jó lett, vagy nem. Persze ez csak 1 álláspont, rengeteg félefajta technika van és azt látom, hogy a technika valóban őrületes tempóban fejlődik, de az ember valahogy nem.

Mert a fotózáshoz azért nem árt némi intelligencia meg éleslátás meg tehetség meg nyitottság. Mondom én, a laikus. És azt látom, hogy egy kiállításon 90%-ban vannak modern, nekem nem tetsző képek és 10%, ami mondjuk pont elkap egy pillanatot, egy arcot, egy gesztust, ami nekem az igazi fotó. Ami ad valami pluszt.

Jók ezek a hologramos képek, nyitott vagyok ilyenekre is, de nem tudok mit kezdeni egy olyan képpel, amin mondjuk egy laptop van és előtte egy nyaklánc például.

A művészet: maszturbáció. (Mondom én, de szerintem ezt már előttem is mondták.)

Az írás is, tehát én sem vagyok kivétel, csak mondjuk én bevallom.

A fotózás: Fotózol, persze hobbiból. Vagy van rá pénzed, vagy nincs. Aztán, hogy álljon a cerkád, elkezdesz kuncsorogni, protekciót szerezni, kilincselni, csókoskodni, hogy legyen kiállításod. Minek? Hogy az emberek (a SZAKMA), megnézze és hümmögjenek és bólogassanak, hogy hát igen Petike, ez a fotó, amin 2 darab szék látható, hát Petike, ez igazi posztmodern, gratulálok. Aztán jöhet a könyv, hogy elmondhasd, hogy könyved is van, na az már teljes erekció.

Pénzed még mindig nincs az egészből, kiadásod viszont csiliárdoknál tart, de nő az egó, nő az önimádat. Művész vagy baszod! Hát akinek kiállítása is van meg könyve is, Petikém, ne is haragudj, az visszavonhatatlanul művész.

Szerintem minden művészet alapja a "nézd, Anya!" effektus. Hogy figyeljenek rád, mert TE, csináltál valamit. Kiemelkedtél a TÖMEGből, letettél valamit az asztalra, anyád ott áll könnyes szemekkel és pezsgős pohárral a megnyitón és büszke és Te meg boldog vagy.

Mondom mindezt fél-ironikusan, mert alapvetően nagyon szeretem és tisztelem az IGAZÁN tehetséges embereket, csak sajnos vagy lúzerek, vagy csórók, vagy nem tudják magukat menedzselni, vagy nem kapnak lehetőséget, vagy mindez összesen és árufeltöltők meg pékek meg postások. Rengeteg ilyet ismerek és lehidalok a képeiktől.

Sohasem jutnak el kiállításra, sohasem lesz könyvük, nem fogják jegyezni a nevüket.

Nem alkotnak kommersz, kortárs szarokat. Mert zsenik. A zsenik meg nagyrészt rápacsálnak, mert megelőzik a korukat és a sok marha nem érti őket, nem fogják fel aggyal,amit alkotnak.

Festészet: dettó. Ellaposodás. Csinálj szart, nem kell más csak PR meg marketing meg della. Ha most élne Munkácsy, le se szarnák. Azt kérnék tőle, fessen piros háromszöget rakétán és a háttérben egy ájfont aminek egy szőke szilikonos nő épp széttöri a hátlapját.

Ha idejönne Jézus, saruban, vászon ruhában, elzavarnák egy menhelyre. Nem értenék, amit mond!

Láttad az új Alkotmányt, hogy néz ki? Milyen festmények vannak benne? Vállalhatatlan. Nekem ég a pofám, helyettük. És nagy részük elég jó festő, ezt azért tegyük hozzá.

Hát, itt tartunk.

Visszatérve a fotókra: Van egy név, Kertész André. Tavaly láttam kiállítását Balatonon. Azért akkor megnyugodtam, hogy vannak olyan fotók, amik előtt földbe gyökerezik a lábad és azt mondod: na ez odabasz, öcsém!

Nincs minden veszve. Csak szakadnánk le végre a nyugat majmolásáról...

Annyi zseni volt és van Magyarországon.

Valószínűleg most is ott áll egy melletted és a hamutartódat üríti a kocsmában...