Kb. fél évvel ezelőtt elkapott a harci láz, hogy namost én akkor irodalmi pályázatokra fogok írogatni.

Elmondom, honnan jött az ötlet.

Ténferegtem egy elég nagy újságosnál és összevásároltam mindenfélét, ami érdekelt. Természettudományosos ojságot, filozofikusosat, irodalmisosat, fotósat, szóval próbáltam a nívósabbakat, annak reményében, hogy hoppácska, van még tartalmas offline kultúra kishazánkban.

Kezembe akadt egy Élet és Irodalom.

A politikai részeket mindig kihagytam, mert az nem érdekel, csak a versek, prózák, novellák, rajzok.

 

És amit láttam, attól nagyon ideges lettem.

Nem emlékszem már a "vers"re, de olyan, hogy ébredés után szebbet hányok egy átpartizott íccaka után egy nyócadik kerületi, lepattant diszkó, teleszart rötyijének a peremére.

Figyejjél ide, mondom, olyan ideg kapott el, hogy ihaj!

És jött a Holmi, a Liget, a Mozgó Világ, satöbbi és egyre idegesebb lettem!

Gyerek korom óta firkálok, versekkel kezdtem, most meg fogalmam sincs, csak írok, mint egy futóbolond, oké, én is el tudok menni a vogon költészet irányába, azaz a siralmas és vállalhatatlan kategória felé, DE FELISMEREM, HOGY CSAPNIVALÓ! Ezek meg??? Koma-sógor-rokon-haver alapon minden szart leközölnek. De mindent.

Elolvasol mondjuk 80 verset és van közte 1, amire azt mondod, hogy na, erre odafigyelt, aki kiizzadta magából, hohohó, még rímel is, van ritmusa, mondanivalója, némi képi és érzelmi világa.

Elkezdtem gyakorlatilag az összes hazai online és offline újságnak küldözgetni az írásaimat, utólag visszagondolva, oké, rendben van, tényleg volt köztük "zs" kategóriás, de nagyon szigorúan nézve, 1-2 azért még mindig normálisabb, mint mondjuk az ilyen versek (most hasamra ütök):

Fészbúkon írtam neked reggel,

a nyakkendőmet kerestem a laptop alatt, miközben erekcióm volt,

de kevés volt a cukor a kávéban, te meg menstruálsz,

és csöngött az ájfon szóval báj báj leléptem.

 

Ilyen írás, mondom, nincs, csak a nagyonmagas színvonalat szerettem volna kigúnyolni.

Nekem, eleve, attól a szótól, hogy KORTÁRS, a szőr feláll a hátamon és a szélrózsa minden irányába futok egyszerre.

Gyöpös, konok, konzervatív picsa vagyok. A huszadik századdal nálam lezárult valami. Valami, ami értéket képviselt, valami, amiben NAGY költők és írók voltak (sorolhatnánk napestig), ahol még mívelték a nyelvet, összetett mondatokat írtak és úgy írtak, hogy ottmaradtál a szöveg végén napokra,hetekre, gondolkodva, érezve, megdöbbentve, megérintve. Átnyúlt a lapokon az írás. Megfogott. Nem volt mentor meg szponzor meg sztár-eladási lista, de volt gyertyafény meg szén meg teherpályaudvar meg penész.

Nem tudok haladni a korral, mert amerre halad, nem tetszik. Ó, legyek nyitott és fogadjam el a modernizációt, hogy az angol beszivárog a nyelvbe, hogy e-book, hogy Frei Tamás van a toppon meg a vámpíros tini regények meg Fejős Éva, hogy az az igazán jó! Felháborító az, hogy ha szemfüles vagy, 4-5 írót/költőt eldugott pincekocsmákban, pinceszínházakban, egyetemek folyosóján lehet csak elcsípni, vagy még ott sem. Hogy a tévében lepkehálóval kell levadászni 1-1 beszélgetős műsort, ahol összejön pár értelmes ember és lehet inni a szavaikat! HOGY A KURVA, KIBASZOTT POLITIKA BELEMÁSZIK MINDENBE! HOGY OTT MATAT AZ ALSÓGATYÁDBAN!

Hogy ezt fogadjam el, mert a világ változik.

Egyik kedvenc mondásom jut eszembe, miszerint "Ha az emberiség a változást nem FEJLŐDÉSNEK hívná, gyakorlatilag semmit sem tudna felmutatni."

Fejlődés az van. Visszafelé. Tudatosan butítva az embereket.

Kereskedelmi csatornákon értelmes műsor: tudatosan nincs.

Ha van egy-egy közepes író: az éhen hal. Mert amiket ír, senkinek sem kell. Nincs rá igény. A kommerszre van igény. A hányásra, a fosra.

Buta versek, buta novellák, vérlázító hozzáállás, vérlázító az irodalmi sajtó, ahogy valóban minden fost leközölnek és nem csak verseket, hanem mondjuk szintén az Élet és Irodalomban ha megnézed a grafikusok "munkáit", tehetségtelen, önmagát imádó, jó helyen jó időben kopogtató, apuci-anyuci protekciós, ŰBER TEHETSÉGTELEN senki fattya!

És már megint oda lyukadunk ki, hogy a tehetségesek hol vannak és mit csinálnak.

És, hangsúlyoznám: tisztelet a kivételnek. Mert vannak jó íróink, csak tényleg ezerből egy. De hogy irodalmi folyóiratokat soha többé  nem veszek, az fix. Rengeteg amatőr oldal van a neten. Ott néha el lehet csípni jó írásokat, amiket névtelen kis emberek írnak a névtelen kis asztalfiókjuknak és bátortalanul kiteszik 50-60 ember elé olvasni.

Szégyen gyalázat.

Ez az egész kultúra, ami itt zajlik, ez a nívó, ez a mentalitás, ez szégyen gyalázat.

 

Nekem ez a véleményem. Lehet jönni kövezni.

 

 

 

 

(itt van az egyik versem, nem egy nagy szám, nem is nagy számnak készült, de legalább magyarul van.)

                                               

 

 

                                                   A négy elem

 

 

 

Tűz vagyok.

 

Kicsiny lángon égő, békés, egyenletes.

De ha gyűlölettel, vagy szerelemmel locsolsz,

Ha átkarolsz, vagy összemocskolsz,

Égig érő lángcsóva leszek,

Magam körül mindent elégetek,

Pusztítom önnön létem, s téged,

A világot, a mindenséget.

 

Ha szelíden, kedvesen szeretsz,

Búbos kemencédben égek vajpuhán,

Téli estéken mellém fekhetsz,

Átölelhetsz, becézgethetsz.

 

 

 

Víz vagyok.

 

Áttetsző és mégis ismeretlen.

Megfoghatatlan, szelídíthetetlen.

Életet adok és bennem élnek,

Szomjat oltó mindig változó formája vagyok

A milliárd éves földi létnek.

Tűző napon hűsítelek, gyermekek kicsiny kezén

Cseppenként hullok alá könnyedén.

Fazékban fővök boldogan,

Illatos záporként táncolok a réteken

Unos-untalan.

 

Lemosom a vért, a koszt, a gyászt,

Megszentelnek, megisznak, kiköpnek,

A végén a kanálisba löknek.

 

 

 

Föld vagyok.

 

Testemből csirázik nyögve az élet.

Talpad alatt porladok,

Túrnak, rágnak, gyúrnak a férgek,

Nedves testemmel barna otthont adok.

Hordtam hátamon oly sok vad csatát,

Az emberiség minden bánatát,

Nyögtem jajongva, szisszenve, nesztelen,

És most itt álok, kérlek, építs rám,

Adj magot, feküdj szemcséimre meztelen

Kis kezeddel formálj belőlem várat,

Utat, árkot, gátat,

Használj, de ne bánts!

Hiszen az élethez én is kellek.

 

 

 

Levegő vagyok.

 

Sóhajok, sikolyok, hangos horkolások

Néma őrzője.

Körbeveszem az összes elemet,

Madarak szárnyát simítom, arcokhoz érek,

Könnyet szárítok, enyhülést hozok,

Mindent hallok, és mindent megértek.

Magadba szívsz, és magamba szívlak,

Utánam kapkodsz riadva a felszín alatt,

Vagy ha rút játékot űz veled a lelked.

Láthatatlan erő vagyok, hát védd magad,

Mert az út végén kiszállok belőled,

S mikor majd hamvaidat a tűz égeti el,

Gyászolóid arcát eső mossa,

Mikor urnádat sercegve befalazzák,

Én akkor is ott leszek  majd veled.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sablonosgondolatok.blog.hu/api/trackback/id/tr434346822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszkütyü 2012.03.28. 22:49:42

Nem akarok puncsolni, de tetszik ez a vers. A Tourrette-szindrómás Humor-Haroldina álarca mögött egy galamblelkű poéta rejtezik.

Pati néni 2012.03.28. 22:56:21

El sem tudom képzelni, hogy valaha ebook-ot olvassak! Imádom a könyveket, az illatukat, fogni, lapozni...
És tetvesül szomorú, hogy ebben az országban, már senki se tud érvényesülni, akinek nincs "keresztapja".
A kortárs irodalom meg... hát igen.. leírtad.
Imádom a versed :o)

f1rst 2012.03.28. 23:06:11

Én a fizikai formában nehezen beszerezhető könyveket e-book formában tárolom. Előny: ingyen volt, egyszerűbben hordozható, valamint ha az ember lcd-ről,és nem eink kijelzőről olvas, akkor nem kell külön fényforrás.

Hátrány: kisüti a kijelző a szemed,és egy idő után már nem látod a betűket. :(

ricciohu · http://riccio.hu 2012.03.28. 23:09:48

Megint megmondtad a frankòt, a vers meg tényleg rendben van. Középsuli òta nem olvastam verseket, jöhet még!:)

komplikato 2012.03.28. 23:32:39

Lehet én ízlésem vogonikus, de nekem tetszik a vers. :D

claude nv 2012.03.28. 23:37:10

szívemből szóltál:D
utálom a kortárs irodalmat. nem azzal van bajom, hogy káromkodnak benne és nem fogalmaznak minimum úgy, mint Wilde, csak egyszerűen ócskák és üresek. ne adjuk már el "letisztult lírai mű" néven azt, hogy a szerző végig úgy káromkodik mint valami tajparaszt. mindezt nulla eszmei értékkel meg érthetetlen mondatokkal, mer az kortárs. ÚJÍTANI kéne, kihozni ebből a századból azt, amit lehet, nem kell prűdnek lenni és szépen se kell beszélni, csak legyen benne értelem. bemegyek a kibaszott könyvtárba, és akkora népbutító ökörségeket találok, hogy a valóvilág meg a faszomtudja szintjét üti.

A versed egyébként nekem is tetszik, kéne egy hely, ahová az ilyesmiket feltölthetnénk, hogy kapjon már a nép normális kultúrát. csak lehet értelmet adni annak a "kortárs" szónak is.

Laemmchen · http://morzsakok.blogspot.com 2012.03.29. 00:35:05

Pont ma este mondta egy egyszerű ember (tudom, hogy nem vagy vallásos, de mostanság egész gyakran találkozom olyasmi körökben normálisabb emberekkel, szóval pap volt az illető), hogy éljünk szent ellenkezéssel, a mai dekadens korban ne legyünk korszerűek! Szívemből szólt.

Különben én is mióta az eszemet tudom, írok. Nyolc éves koromból maradt az első verses füzetem. :)

Különben én a prózáidat jobban csípom, de tékán volt valami versed, ami tetszett nagyon, csak most álmos vagyok megkeresni.

Egyébként ez a pályázós dolog teljesen igaz. Mondjuk én nagyrészt "istenes" verseket írok jó ideje, de még egyházi irodalmi kávéházban is a Karafiáth Orsolya ült, és hát nem sok sikerem volt... De ellenpélda is van: egyik csoptársam zseniálisakat ír. Egyszer csak úgy poénból elküldte egyik legszürkébb versét egy pályázatra, amit megnyert, és cserébe kapott 8 oldal publikálási lehetőséget. Bár gáz, hogy amivel nyert, az pont nem volt túl jó, de az jó, hogy utána olvashatott jót a nép. Mondjuk ő nem annyira rímelős, de mesterien bánik a nyelvvel.

én általában rímelek, most mégis egy más jellegű ajándék csak most, csak Neked, bár nem az egész "ciklus", mert kiszedtem belőle a nagyon istenes részeket, csak a kedvedért. :) Szeretettel, hátha tetszik. Ha nem, anyázzá. :)

Feloldásra váró

nem tudok több lenni
 
mindent élni akaró
mindent vágyni akaró
mindig égni akaró
mégis gyorsan lankadó
langyosan csordogáló
mégis mindent elrontó
iszonyú, jaj, iszonyú

 
elveszett önfejű
 
mindent vívni akaró
mindent vinni akaró
semmit bírni nem tudó
levegőt nem kapó tüdő
buta nő, ó, buta nő
 
 
A bűn vallomása

Belém hal a csend, ha jön,
létem neki nem öröm.

ugye nem túl nagy a lépcső?...

mindig félve elbújó
sorozatban elbukó
bűnt vallani szégyellő
színvallástól rettegő
alig-alig szürkülő...
 
önmagába szűkülő

thinky 2012.03.29. 02:34:33

Tudod sokszor kísérleteztem "magammal", hogy olyan dolgokról írjak, mint te. Ezek legtöbbje, vagy inkább mindegyike, bennem is maradt. Egyelőre másra koncentrálok az életben, de mélységesen átérzem azt, amiről írsz. Ugyan a valóságban sokkal racionálisabban közelítem meg "dolgokat" de sok dolog változik, változott, és valószínűleg változni is fog. Vagy éppen nem. Kitudja... Egy biztos: jó témákat veszel célba és ez az igazi bullshit :)

Mond hát el mindenkinek, mit nem lehet elmondani "senkinek" :)

Caddy 2012.03.29. 06:18:55

Nincs probléma a kortárs irodalommal, csak abból is válogatni kell. Ilyen egyszerű, és tetszik nem tetszik ez a blog is kortárs irodalom.
Ha javasolhatok valamit: dokk.hu (amatőr,kortárs,és lehet csemegézni)

Stegal · http://sanstegal.wordpress.com/ 2012.03.29. 07:48:38

Mondjuk én előbb akadtam a "Tollal" írt soraidra, mint a "sztorikra".Talán mert olvasok szívesen ma is verseket.Azokat emeld át ide nyugodtan,sok embert meg fogsz lepni vele.

zsuzsi_buvar 2012.03.29. 08:21:19

@Boszi00: egy szamitogepen megjelenitett elektronikus naplot olvasol, amit az internet nevu elektronikus feluleten (vagy hogy hivjam) tett kozze a szerzoje. Mi a baj az ebookkal??? Miert nem levelezel papiron, postai kezbesitessel a szerzovel?

En ketnaponta olvasok el egy konyvet, ha idom van ra. Altalaban csak nyaralas alatt van. Egy kethetes kiruccra vigyek het konyvet?

zsuzsi_buvar 2012.03.29. 08:26:06

@f1rst: a kindle olvaso is kisuti? Azzal nekem semmi bajom hosszabb tavon sem. A kindle elofizetesnek az a nagy elonye is megvan, h a kindlen vett konyveket (bar legtobbjuk nincs ingyen, de az igazi konyv sincs) az osszes tobbi elektronikus kutyun is olvashatjuk, az egesz csalad, akar egyszerre.

ISándor · http://szolonaplo.blog.hu/ 2012.03.29. 09:03:43

Szia Viku!

Alapjában véve egyetértek én is Veled a kortárs művészettel kapcsolatban.

A versed is tetszett, sőt az első versszaka eszembe juttatott egy Weöres Sándor írást ami szerintem tetszeni fog:

Weöres Sándor: A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók, becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

No mindezzel csak azt akarom mondani hogy nem ártana, ha a kortárs művészet kicsit jobban gyökerezne a klasszikusokban. Nem kell utánozni Őket, de azért nem árt tudni honnan jöttünk.

@Laemmchen:
- Kár, hogy kihagytad a "nagyon istenes részeket" szerintem, Viku sem sértődne meg miatta.

Mária1 2012.03.29. 09:42:05

Kint vannak, Angliában, Ausztriába, Dániába, Dubaiban. Te is tudod, hogy pontosan ezeken a helyeken vannak : (((. Csak a rokonok vannak itthon. Vagy ha maradt még pár, az várja a nagy fekete autót. Az én gyerekem is kint él, ennyi.Nyelvében, művészetében élne a nemzet, de most kómában van.

miszpopi 2012.03.29. 10:05:37

a fészbukos erekciós vers nagyon ott van, ütős mintállat. azok a hosszuak ott lejjebb...hát...

termoszbogre 2012.03.29. 10:19:41

én pont most olvasom a Háború és békét e-book olvasón. :D Én kifejezetten örülök, hogy ebben az átmenetben dúskálhatok. Magammal vihetek egy kisebb könyvtárat bárhová, de nem kell megfosztanom magam a könyvolvasás élményétől, hangulattól, illattól, stb. sem.
A kortárs meg hát... kortárs... nem is nekünk kell rájönnünk, hogy melyik a jó... lehet, hogy a jövőben jótékony hallgatás ködébe burkolják ezt a zavarba ejtő korszakot :D
Szerintem nem baj, hogy a rossz is megjelenik... hiszen jó sincs rossz nélkül... de az tényleg nem jó, hogy nem mindenkinek adottak ugyanazok a lehetőségek...

mnandy 2012.03.29. 11:20:43

Hajrá, Viku! Igazad van, és tetszik, ez a fajta írásod is. És ha belegondolsz, valahol ez a jövő. Vagy már a jelen. Blogvilág, klubvilág, "el lehet csípni jó írásokat, amiket névtelen kis emberek írnak a névtelen kis asztalfiókjuknak és bátortalanul kiteszik 50-60 ember elé olvasni." És ha jó, amit írnak, úgy járnak, mint az egyszeri tékás csaj, akinek már népesebb az olvasótábora sok ÉS-es önjelölt zseninél..

Igen. Pontosan! És az Olvasók szépen rászoknak, hogy így keressék meg maguknak a Szerzőket, a méjnsztrém pedig, a szerkesztőkkel, főszerkesztővel együtt le van (lesz, legyen) szarva. ÉS egyszercsak az ÉS-nél is rádöbbennek, hogy jé, a világ elrohant felettünk, és mi elmulasztottuk..

szerintem.

guakamolé 2012.03.29. 14:37:10

A blogolás is "kortárs" és kifejezetten szeretem, az e-bookkal sincs bajom, habár imádom a könyvek tapintását, szagát...Gyűjtőm is őket rendesen, viszont a mai világban kétszer is meggondolja az ember, hogy kiadjon-e 3.000-5.000 Ft-ot egy könyvért, főleg, ha azt 2 nap alatt elolvassa.

A gond azzal van, hogy nem minőségi írások látnak napvilágot...Hol van egy "kortárs" Gárdonyi vagy Jókai??? Megmondom: egyszerűen nincs! Akik ma írnak, azok mind a kommerszre mennek rá, a fiatalokat célozzák meg trágár kifejezésekkel, semmitmondó cselekménnyel.

Suliban sose szerettem értelmezni egy-egy olvasmányt, pontosabban azt nem szerettem amikor a tanár elmondja, hogy azt hogyan kell értelmezni, habár benned teljesen már nyomot hagyott. Most nem szívesen mennék vissza az iskolapadba és értelmezném a "kortárs" műveket, mivel azokon nincs mit értelmezni és nyomot sem hagynak az embernek az biztos.

Az Aranyembert vagy a Kőszívű ember fiait vagy Ida regényét a mai napig szívesen veszem elő és olvasom el, habár már elolvastam 5ször, de még mindig van benne felfedezni való újdonság.

múvemáccsó 2012.03.29. 18:49:29

szar írás van.
de az e-könyv igazán praktikus.
te is a netre írsz ó, pergamentek imádója!
a 21. század tud praktikus is lenni.
hiszen ha nem lenne pl. net, te is az fióknak irogathatnál.
szóval a praktikumot ne keverd össze a "nepotizmussal".
azért fog kihalni a offline sajtó.
mert ilyen.

múvemáccsó 2012.03.29. 18:54:12

ja még 1 óda az e-könyvhöz: végre elolvashatom a sátáni verseket. 6(!!) éve van a polcomon, mindig újrakezdtem, de sosem tudam magammal vinni, most meg ott csücsül 40 másik könyvvel együtt az olvasómon. az amerikai pszichó után talán ő lesz a következő.vagy párhuzamosan vmi más mellett...mert ezt is lehet.amihez kedved van aznap :)

Caddy 2012.03.29. 21:43:37

Nyaralásra hét könyvet vinni???
Most akkor az nyaralás, vagy olvasókör?

Tudjátok, én szeretem a könyvespolcaimat, sőt szeretem rajta a könyveket, sőt ha feljönnek a barátaim szeretem kölcsönadni.

Én már öreg vagyok, az is igaz, de minek kisebb könyvtár egy kütyün, ha egyszerre csak egyet olvasok?
Ja és mi a helyzet a hagyj el egy könyvet kezdeményezéssel? :)

triplaszalto 2012.03.30. 11:59:23

A száz-kétszáz évvel ezelőtti irodalomnak ma már csak a legjavára emlékszünk, ezért tűnhet jobbnak. Pedig akkor is vegyes volt a felhozatal, csak azóta volt időnk szelektálni belőle. Most is van mindenféle kortárs művész, és köztük bőven találni nagyon erős, sőt, kifejezetten az általad felsorolt kritériumoknak (kötött forma, gondolatiság, érzelmek, mondatszerkesztés stb.) megfelelő költőket is. Ajánlom figyelmedbe többek közt Szabó T. Annát, Nádasdy Ádámot és Kiss Judit Ágnest.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2012.03.30. 13:16:34

Egy picit Villon-hangulata csapott meg, a versed olvasva.
Gyerekkorom óta írok verseket (regényt is írtam, meg festek is), ezek mikor véletlenül kiderülnek, le is szoktak hidalni a népek, mert ugye burkoló a szakmám és ez az oldala nem annyira megszokott a szakiknak... :)) Egy szó mint száz, a haverok addig piszkáltak, míg pár versemet beküldtem a Poet.hu-ra. Na, nem sok értelme volt. A legtöbbet olvasott és megosztott "művek" színvonala ütötte az általad kreált " Fészbúkon írtam reggel " kezdetű zengeményt... Pár jó művet olvastam ott, persze ezeket szinte a kutya sem látta, vagy népszerűsítette másutt, nyilván kevés haverja van a szerzőnek, vagy nem állt be a szavazz rám és én is visszaszavazok rád szlogenű sportolók sorába.

Norcos 2012.04.02. 13:33:58

Tegnap a mégnemférjemmel nagy pakolászást rendeztünk, előkerültek tizenéves korában írt versek, dalszövegek, fordítások...de tonnaszámra. Fiókokat töltöttek meg a kis fecnikre, füzetekbe, újságszélekre írt komoly / vicces / romantikus gondolatok. Párat elolvastam, és nem győztem csodálkozni, hogy te jóóó ég, ezeket tényleg az én párom írta?! Tulajdonképpen nem is olyan régen. Kérdeztem, hogy maradt abba? Miért hevernek a fiók alján ezek a "kincsek"? És most miért nincs már versírás? Az indok nagyon megdöbbentett. A volt barátnője, akivel 7 évet élt együtt, "kiölte belőle" a versírást, a zenéléssel egyetemben. Egész egyszerűen hülyeségnek tartotta, gyerekesnek, kinevette érte az állítólagos "szerelmét". Kérdem én - akkor mégis mit szeretett benne? De ez más lapra tartozik. A lényeg, hogy biztosan vannak tehetségek, aki érzéseket vetnek papírra mások számára is gyönyörködtető, másokat is megérintő formában - de amíg ezek egy fiók mélyén végzik, az ihlet pedig eltemetődik valahol mélyen legbelül - addig ezek a szarok fognak megjelenni, mert bezzeg az ilyen "óriási tehetségek", akiknek az irományai a mai irodalmi folyóiratokban olvashatók, széjjel vannak fényezve gondolom gyerekkoruktól kezdve, hogy "úristenfiammekkoratehetségvagy", így a kis művészpalánták általában el is hiszik magukról, hogy ők tényleg mekkora jók. Akik meg tényleg jók lennének, azokat a nagy átlag inkább megmosolyogja, megveregeti a vállát maximum, hogy "jajjdecuki vagy, verseket írsz...de most már jó lenne ha összekapnád magad, és indulnánk a plázába shoppingolni".

ugatodino 2012.04.03. 23:30:13

magyartanárom most vitt minket a makrancos katára, mer' az az egyik tételünk. varró danci féle feldolgozás. (kerol tanárnő nagy kedvence ofc) első felvonás, kb 10percében azt látom a színpadon, hogy három csupasz pénisz figyel. hát szerencse, hogy ilyen kipányvázott sámlin foglaltam helyet a formás kis seggemmel, különben ripityára törik a csodálatos kis állam. nem vagyok én prűd meg semmi, DEHOGY HÁROM FASZ EGYSZERRE, TAKARATLANUL, PREMIER PLÁNBAN. hátöcsém. varró dániel egy teheetségtlen BAROM.

Apokriph 2012.04.04. 16:52:42

Nagyon, de nagyon tetszik a versből a Tűz leírása! :) a többi is, de az kiemelkedően!
süti beállítások módosítása